|
Témaindító hozzászólás
|
2011.04.01. 21:40 - |
 |
[34-15] [14-1]
// Nyem, nyem láttam az Éjszaka a múzeumba 2-őt. :\ Igaz, az egyet se :P //
- Torna... Ch! - méltatlankodott, majd rájött, hogy az imént ő is edzettsége érdekében kezdett a domb tetejére kocogni. - Hogy mi is vagyok? - kérdezte vigyorogva. Egy pillanatig elgondolkodott, hogy mennyit áruljon el a beszédes macskának. - Elég, ha annyit tudsz, hogy anno az Árnyvadon klánba tartoztam, de... nem sokára visszatérek hozzájuk. - mondta sejtelmes mosollyal.
 |
//forever *.* :P//
Percy serényen bólogatott.
-Én azt akartam mondani, hogy napi egy óra torna, de a szabadság is jó -mondta végül. //Éjszaka a múzeumban 2 megvan? XD// Úgy fürkészte a félszeműt, mint egy elégedett mester a tanítványát.
-Helyes, fiam. Használd az eszed továbbra is, ha már van.-egy pillanatra elmerült a gondolataiban, és csak most tette fel azt a kérdést amit más az elején tett volna meg.
-Voltaképpen, te mi is vagy? Kóbor, vagy ködföldi, esetleg...vadmacska?-suttogva ejtette ki a szót, és úgy tett mintha megborzongana.
-Persze nyilván nem vagy...a vadmacskák nem lehetnek ilyen műveltek, hiszen barbár népség, nemdebár? Azt beszélik, hogy néha rókákat vadásznak le és megeszik a húsát...-mondta elhúzva a száját.-Veszélyes bestiák, annyi szent.-
|
- Érdekes a gondolatmeneted, Pörszhi. - mondta direkt angolosan a kandúr nevét. - Igazából, szeretek gondolkodni, filozofiálgatni, bár nem hinném, hogy elég okos lennék hozzá, mert inkább a tettek macskája vagyok. - legyintett a kandúr, majd, mikor Percy közeledni kezdett hozzá, ő autómatikusan odébb ment.
- Hogy szerintem mi az élet értelme? A boldogság titka? - gondolkodott el a félszemű egy darabig. - Az élet értelme a boldogság, ha nem vagyunk boldogak felesleges élnünk. És azért élünk, hogy boldogak lehessünk. A boldogság titka, hogy élünk. Élünk szabadon, mint a szél // Look the fejléc ^^ Free like the wind ^^ //
|
-Tanulmányozni nem szükséges-bizonygatta Percy-Úgyis tudom, hogy igazam van.-addig a pár másodpercig amíg Miedo beszélt, csöndben maradt. Az "élet értelme" kifejezésre áhítatosan meredt a kandúrra.
-Nem is tudtam, hogy filozofikus alkat vagy-suttogta.-Ez csodálatos.-kissé közelebb húzta magát Miedóhoz, felállni lusta volt.
-Akkor mi az élet értelme szerinted?-szegezte neki a kérdést.-Mi az igazi boldogság titka? |
- Hát... - sóhajtott a kandúr - lövésem sincs, miért nem szerethetnek a nőstények... - mondta némi iróniával a hangjában, de nem akarta, hogy Percy felfigyeljen rá. - Igazán csodálatos ez az elméleted a nőstényekről, és nincs is hozzá pofám, hogy belekössek, de... ehhez az elmélethez tanulmányoztál legalább egy nőstényt is? - kérdezte egy kics utalást téve, de aztán legyintett. - Igazából nem fontos. - rázta meg a fejét. - Beszéljünk lényegesebb dolgokról, mint az élet értelméről.
|
-Sokszínű?-Percy boldogan vigyorgott, mint a tejbetök.
-Igazán? Nagyon kedves vagy-már majdnem elérzékenyült, de aztán inkább mégis a feltett kérdésen kezdett gondolkodni.
-Nos...Nem igazán vagyok sikeres a nőstényekkel...Ez persze nem az én hibám. Valamiért mindig elijednek tőlem, fogalmam sincs miért. Nem vagyok én gyogyós vagy idegesítő, akkor meg mi bajuk velem?-a vadásztanár elgondolkodott.
-Szerintem a nőstények agya nem teljesen fejlett. Csökevényes. Látásterük beszűkült, ezért nem képesek megítélni, ki jó fej és ki nem az. Sőt. Pont ellentétesen ítélik meg a dolgokat, és eszerint én nagyon jó fej vagyok-mondta büszkén.
-Ez a Percy féle nősténytani elmélet. Jó, igazából most találtam ki,de attól még zseniális.-tette hozzá. |
A fekete kandúr helyeslően bólogatott, minden második mondat végén. Természetesen gondolatai máshol jártak. Mondjuk a monológ végén a fekete érezte, hogy a nyaka kezd fájni. - Ez mind igazán szép és elgondolkodtató. - jegyezte meg filozófiálva. - Igazából, olyan sokszínű a te életed, hogy nem is tudom mi érdekelne engem. Vagy... a nőstények terén mennyire vagy járatos, kandúr? - kérdezte egyik szemöldökét felhúzva.
|
-Ó, hogy meséljek magamról?-Percy füleinek ez a legmesésebb zene volt. Ha szerencsétlen Miedo ismerte volna Percyt, egész biztosan nem kér tőle ilyesmit.
-Már mikor megszülettem látszott hogy mekkkkora agyam van...De ez nem dicsekvés persze, ne vedd annak-beszéd közben a kandúr élénken legyezett a mancsaival.-...már két naposan elmondtam az ábécét visszafelé, és egy év alatt megtanultam jódlizni, de valamiért egyesek ezt nem értékelték-felháborodottan megrázta a fejét, mintha azóta sem tudta volna kiheverni a csapást
-Na midegy...Tény hogy a többi macska nem nagyon kedvelt, pedig én hatalmas, jólelkű szívem minden erejével próbáltam segíteni az egyszerű pórnépet, de valamiért, ha segíteni akartam nekik, rémült képet vágtak...Fogalmam sincs miért, mert az ötleteim mindig tökéletesen ki vannak dolgozva. Hogy Bryan lezúgott a szirtről, nem az én hibám volt, hanem az időjárásé, mert nagyon fúj a szél...Az sem az én hibám volt, hogy néha a segítségért cserébe megettem az ebédjüket, mert az ösztöneim kényszerítettek. Egyébként is, hogy várhatták el, hogy ingyen adjak tanácsokat? Nélkülem Ella még ma sem tudná, hogy a macska bundája arra való, hogy legyen mit mosnia a nyelvével. Mert hát a nyelvnek kellett egy funkció, hogy ne csak üljön a szájban, érted?-magyarázta élénken.
-Aztán persze én lettem a vadászmester ami szerintem nem meglepő...Én voltam a legalkalmasabb erre a posztra. Na nem arra gondolok hogy én vagyok a legokosabb, mert ugye én szerény vagyok, de most nézz már rám, aztán valamelyik másik szerencsétlenre...Hát nem egyértelmű, kinek kell itt oktatni a köznépet?-jelentőségteljesen mereszgette a macskára szemeit, megerősítést várva.
-Az ész együtt jár a műveltséggel, barátom-mondta igen bölcsen bólogatva.-Miként azt egy régi filomókus is megmondta, két dolgot kell adni a gyermekeknek, gyökereket és lábakat...Igen, mert a virágoknak gyökér kell, a macskáknak meg láb, hogy...tudjanak menni-összeráncolta a homlokát, és egy pillanatig eltöprengett rajta, hogy valóban így van-e az idézet, aztán vállat vont.
-Milyen bölcs az anyatermészet-mondta bólogatva. Miedóra nézett, olyan "ugye-hogy-mekkora-élmény-az-életemet-hallgatni" tekintettel, és ha megkapja a várt dicséreteket, és ha hagyják, tervezte hogy rátér korai fiatalságára és bővebben részletezi az elvégzett jódlitanfolyamot.
|
- Pörrrszhi. - ismételte autómatikusan a nevet, de megrázta a fejét. - Nem áll közel hozzám a francia nyelv. Maradok az angolnál vagy a spanyolnál. - kacsintott, jobban mondva islogott a kandúrra.
Majd úgy nézett rá, mint egy idióta kölyökre, de inkább nem foglalkozott a ,,megnézethetnéd egy gyógyítóval" mondatra.
- Térítő... - ízlelgette a szót, majd bólintott. - Nevezhetjük annak is. És... tetszik a stílusom? - lepődött meg, hiszen az imént a legrémisztőbb hangját vette elő. ~ Lefogadom, hogy nem vesz komolyan. Legalábbis nem látja a fától az erdőt. Azzal a két szemével se. ~ morogta magában, majd végigmérte a kandúrt. Elgondolkodott azon, vajon életben hagyja-e és esetleg bevegye majdani új klánjába, de ez a jövő zenéje. Amíg ez az alak ilyen kibírhatatlan, addig csak varjúeledeli rangot kaphat. - És mesélj valamit magadról. Hogy vagy ilyen művelt? - tette fel a nehéz kérdést. ~ Legalább amíg beszél én elgondolkodhatok azon, hogy miképp öljem meg. ~
|
-Felis Silveris Catus?-Percy szemei felragyogtak, mint a rádiólámpa.
-Nagyszerű! Micsoda műveltség! Hol végeztél?-aztán hirtelen összeráncolta a homlokát, mintha eszébe jutna valami.
-Amúgy franciásan ejtsd. Pörszi, az angolos...Úgy mondd hogy Pörrrhszi, hallod a különbséget? Pörrhszi...-simételte jó erősen megpörgetve az r-t, hogy Miedo még akkor is hallja ha süket.
-De ne aggódj, fiatal vagy, még jócskán van időd fejleszteni a nyelvtudásodat!-bólogatott atyaian.
-Sok seb a válladon? Megnézethetnéd egy gyógyítóval, de ha kell megnézem én, hiszen persze ehhez is értek-mondta meglehetősen álszerényen.
-Kitagadtak? A klánodból?-Percy kedélyét kissé megbillentette ez a két szó. -Micsoda borzalom! Van ezzel kapcsolatban egy tanulságos történetem...-mélázott el agyi könyvtárában kutakodva. Mielőtt belekezdett volna a remek történetbe, még kommentálta az utolsó mondatokat.
-Hogy a nevek nem fontosak? Abszolút egyetértek! Szabaduljunk meg a felesleges kötöttségektől, nem igaz? Ez valami új vallás? Térítő vagy? Tetszik!- "a megtanulod egy életre" mondat kissé megkavarta naiv lelkét, majd megrázta a fejét.
-Ó, igen! Jó bölcs holtig tanul! Én nyitott vagyok minden újra! Az új stílusirányzatod is érdekel...És tetszik, ahogy előadod. Az a komor, hideg hang, és az a jeges pillantás azzal az egyetlen szemeddel, nagyon hatásos, nem mondom!-kedélyesen vállba bokszolta a fekete macskát.
|
A fekete kandúr érdeklődve nézte a csörtető idiótát. - Mju? - nézett nagy szemmel. A latin név hallatára vetett egy gúnyos vigyort. Ámbár csak saját fajtáját tudta latinul, de e pillanatban ezzel tökéletesen is megelégedett. - Nos, Pörszi - nyomta meg a kandúr nevét - Én egy olyan felis silvestris catus vagyok, amely sok-sok év sebét viseli a vállán. Akit anno kitagadtak, de ezúttal nem marad alul. - vigyorogva néz a kandúrra. - És a nevem. Maradjunk abban, hogy nem fontos. Nem sokára úgy is megtanulod. Egy életre. - mondta fagyosan.
|
Percy magában dúdolva kaptatott fel a domb tetejére.
~Hogy a manóban nincs itt egy zsákmány sem?~zsörtölődött ,de persze ővadászmesterségének meg sem fordult a fejében, hogy ő riaszt el minden állatot a csörtetésével. Hirtelen megpillantott egy fekete macskát nem messze tőle, és az arca felderült. Percy jellemzően mindenkiben csak tanítványokat látott. Trappolásról átváltott tanáros,kacsázós járásba, és kissé följebb emelte a fejét, amúgy fennsőbbségesen, de így nem látta jül a macskát, ezért hát visszaengedte a buksiját eredeti helyzetbe.
-Szép napunk van, nemdebár? Az ég tele van komulusz nimbuszokkal... Igen érdekes. Nem hittem volna, hogy már errefelé is ilyen elterjedtek-mondta roppant tudományos képpel.
-Kit tisztelhetek benned? Én Percy vagyok, és általában, nost tanár úrnak szólítanak, de hívj csak nyugodtan Percynek-mondta nagyvonalúan, mintha kegyet gyakorolt volna. |
A félszemű macska kocogva ért fel a domb tetejére. Jót tett az izmainak a kis torna. Mikor kellő magasságba ért, ledőlt a fűre és kifújta magát. Megrázta a fejét, s megegyezett magával, hogy ilyet soha többet. ~ Nem is tudom hogy juthatott ilyen az eszembe! ~ méltatlankodott. Vézna testére nézett és elhúzta a száját. ~ Ja, értem. ~ morgott. Maradék szemével kémlelte a tájat. A szél cirógatta a bundáját, s elégedetten mosolygott. Tudta, hogy nem sokára övé lesz a hatalom, a dicsőség, a siker. Beleszimatolt a levegőbe, s egy pocok szagát érezte. Egy pillantást vetett hátra. Észrevette a rágcsálót, de mivel a kandúr nem volt éhes, így hagyta a szerencsétlent. Hirtelen a szél iránya megváltozott és más illatnyom jutott az orrába. Nem nagyon törődött vele, ha veszélyes, majd megöli. No para.
|
[34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
