|
Témaindító hozzászólás
|
2011.02.11. 18:18 - |
|
[16-1]
Miedo biccentett, majd a kandúr után nézett, ahogy eltűnik a bokrosok között. Egy pillanatig várt, arcán hirtelen ördögi vigyor futott át. Biztos volt a győzelmében, túlságosan is. Megfordult, s az egyik kőre rálépett, ami kiállt a vízből. Épp eléegendő hely volt rajta, hogy elférjen. Lenézett, s meglátta torz tükörképét a víz felszínén. Szürkés szeme megvillant a vízben, bár valószínűleg egy halacska pikkelyei tükrözték vissza a nap sugarait, de Miedo nem volt olyan okos, hogy erről ő bármit is tudhasson.
A mosolya még mindigg ott virított az arcán, s egyre magát, az elveszített szemét bámulva, hirtelen belekapott a vízbe, a tükörképébe. Dühödten csapkodta a vizet, amig a mása el nem tűnt.
- Nem futamodok meg! - sziszegte, majd kihúzta mancsát a vízből. Véres lett, egy kő nagy valószínűséggel megkarcolta. Lenyalta a vérét mancsáról, bár utálatosan elfintorodott. A vére keserű volt, szaga pedig gyomorforgató. Felhúzta az orrát, lerázta a mancsát, egy lenéző pillantással bámult a tükörképére, majd leugrott a kövekről, vissza a partra.
- Nem futamodok meg... - sziszegte magának, s többé nem nézett vissza maga mögé. A mancsából csepegő vérek mutatták útját, amerre indult a félszemű, fekete macska. |
-Úgy tűnik, idő van-mondta Nate, és körülpillantott.
-Ideje indulnom, nem akarom megváratni a vadmacskák dicső vezérét-szája sarkát gúnyosan lebiggyesztette, és egy hatalmas ugrással máris a patak túloldalán termett.
-Este a barlagnál-mondta a fekete kandúrnak-Remélem jó hírekkel szolgálhatok majd-fejét röviden meghajtotta, aztán már ott sem volt.
//folyt Árnyvadon/Sas orom //
|
- Akkor, minden rendben van, Nate. - dorombolta a kandúr. Lopva Natet figyelte, arcát és annak mimikáját. Gondolataiba ugyan nem látott bele, de a szem a lélek tükre. Elképzelhetőnek találta, hogy a szürke kanddúr forral valamit. Nem tudta hogy ellene, csupán azt sejtette, hogy valami nagy meglepetés lesz, ám Miedo nem szereti a meglepetéseket. ~ Amint elfoglaljuk a klánt, figyelni fogom Nate-ot. Sokat segít, meg minden, de, túl sokat lábatlankodik. ~ vet egy vigyort. ~ Ha leharapom a lábait, akkor máris nem lesz útban. És... az még vicces is lenne. ~ lenéz a szürke kandúr lábaira. - Hm, kíváncsi leszek Tigris arckifejezésére. Biztos vicces lesz. - mondta vigyorogva, immár a macska felemás szemébe pillantva.
 |
"Nekem nincs"...a két szó egy pillanatra megvillant Nate elméjében, mint egy figyelmeztetés. Még egy pillanatig keringett az agyában a furcsa előérzet, majd elhessegette.
-Hát persze, uram. Sosem próbálnám meg, maga is tudja jól-dorombolta a kandúr a legszelídebb és legnyalizósabb hangján.
-Ó, hát persze. Amit eltervez, az úgy lesz. Uram, ön zseniális...És Tigris bele fog egyezni bármibe, ha az én garabonciámon múlik. Aztán ön végez vele, átveszi az Árnyvadon klánját, és örökre eltöröljük Ködföldét, ahogy megbeszéltü-sorolta Nate önelégült fejjel.
~Az új klánra pedig ne legyen gondod. Azt én fogom vezetni saját mancsúan...És ha már minden úgy törént ahogy terveztem, csak egy kis összpontosításomba fog kerülni, és te a folyóba ölöd magad, a saját akaratodból~mindeközben bájos vigyorral nézte Miedót. Szélhámos volt és cselszövő, de nem hülye.
|
A ,,mester" szó hallatán a kandúr Nate felé fordult. Vetett egy idióta vigyort és lehunyta azt az egy szemét. - Tudonod kéne már jól, Nate, ha valamit eltervezek, az úgy lesz. - dorombolta kedves hangon. - Ha a vadmacskák nem viselkednének jól, arról saját mancsulag fogok gondoskodni. - felemeli bal mancsát, s kiengedi éles körmeit. - Ugye érted, mire akarok kilyukadni. - fél szemével továbbra is a szürkét figyelte, ám nem tagadhatta, hogy annak a garabonciája befolyásolta kicsit agyműködését. Megrázta a fejét, hogy kizavarja elméjéből a betolakodó gondolatokat. - Nem használhatod rajtam a garabonciádat. - morogta. - Az nem lenne fair, mivel nekem nincs.
|
Nate kecses mozgással bukkant fel a fák közt. átugrált Miedo oldalára a patak sikamlós kövein.
-Mester-dorombolta.-Minden sínen van. Ma fogok beszélni Tigrissel, és felajánlom neki a szövetséget.-elhallgatott, és belenézett a kandúr egyetlen szemébe.
-Uram még mindig jó öltelnek tartja, hogy összeáll a vadmacskákkal? Szerintem okosabb lenne előb összehozni egy erős klánt.-Én megszervezhetem.-minden meggyőző garabonciáját összeszedte, úgy bámulta a kandúrt. |
Egy pillanatig fellélegzett, hogy a nőstény nem vette a lapott, ugyanakkor fájt neki a tudatlansága. ~ Mindegy. Jó az, ha bugyuta, akkor nem jelent bajt. ~ dorombolta magának. Berlióz nagyon távozni akart. - Máris, de hisz' csak most keztünk el beszélhgetni! - szólt a nőstény után. ~ Mindegy, legalább tudok ördögi tervemet tovább szövögetni! ~ vigyorodott el, majd a vízpartra telepedett, egyik mancsa épphogy belelógatta a nedves vízbe.
|
-Szerintem ez nem egy vicces dolog, de te tudod-mondta majd Ojouno vigyorára kissé megilyedt lelkileg~Ezen mi vigyorogni való van?~kérdezte magátol majd egy nagy levegővel ásított eggyet. kissé fáradtnak érezte magát mivel az is volt úgy érezte menedéket kell magának keresnie hogy aludhasson nyugodtan.-Én megyek ha nem baj-mondta majd hátatfordított és elindult.
//Berlióz el//kivéve ha Miedo közbe lép. |
- Ez egy hosszú és meglehetőssen vicces történet. - kezdte el. Egy pillanatig csöndben maradt, majd folytatta. - Egy nőstényért való primitív küzdelemben, egy hatalmas... kandúr maine coon-féleség nekiesett a szememnek. - közölte a féligazságot. Nem tartotta fontosnak, hogy a kobór nőstény ismerje az egész történetet. - Azóta megszoktam és... a szaglásom is jobb lett. Valamit valamiért. Jah, és természetesen a nőstény nem lett az enyém. - megvonta a vállát. - Mindegy, a nőstény pár hét után belefulladt egy folyóba. - vetett egy félelmetes vigyort.
|
-Értem.- mondta majd nézni kezte Ojouno szemét illetve volt szeme helyét, kissé habozott de rá kérdezett.- Mi történt a szemeddel? -Kérdezte miközben kiváncsian oldalra billentette a fejét, ~Fura, látni hogy csak egy szeme van. ~gondolta magában miközben vissza fordította a fejét.
|
- Valóban? - lepődött meg. Hirtelen közel hajolt a nőstényhez és szimatolni kezdte. - Hah! Az orrom az imént becsapott. Már benne se bízhatok. Nos, akkor bocs, Berlióz. Én Ojouno. - Ezt a nevet álcaként használja. Mivel az eredeti neve is spanyol, így gondolta, hogy akkor már az álneve is legyen az. - Akkor rendben, vándormacska. Ha tudni akarod én se tartozok sehová. ~ Meglehet, hogy akkor mégis csak el kell tennem őt láb alól?
|
A fekete macska észrevette ezért fülét hátra csapta majd a macskát nézte..-Nem vagyok ködföldi!-Mondta halk fújás közben, majd hátrébb állt a víztől~ Honnan veszi ez hogy ködföldi vagyok? na mindeggy legalább már tudja hogy nem.~gondolta miközben fülét ujra normális pózban tartotta. - Amúgy szia. -mondta kissé gyanakodva - Én Berlióz vagyok és nem tartozom sehová. - Jelentette ki miközben kihúzta magát s nagy levegőt vett, szemét még mindig a fekete macskán tartja.
|
Ámbár szemeit nem tudta túl jól használni, szaglása és hallása kifinomúltabbá vált. Ám nagyon kellett koncentrálnia, hogy valóban meghallja az idegent. Egy pillantást vetett hátra. A szellő pont felé hozta a nőstény illatát. ~ Ismerős szag. Ködföldi. Idióta. A vesztébe rohan. Viszont nem szabad megölnöm. Én csak azokat ölöm meg, akiket megtisztelek ezzel. Ő meg... ő meg egy Ködföldi. Nem piszkolom be a mancsomat egy ilyen vérével. ~ morogta. Vetett még egy pillantást a nőstényre. ~ Jelent-e számomra veszélyt egy ilyen Ködföldi? A Ködfölfiek hülyék, biztos nem tudja ki is vagyok. És az jó. Majd elég lesz, ha késöbb tudja meg. ~ - Szia, Ködföldi! - nyervogta. ~ Ez vajon túl kirívó volt-e? Már mindegy. ~ A köveken ugrálva a partra ért.
|
Egy csíkos nagytermetű macska jött a vizhez, már nacson szomjas volt de elő vigyázatos egy fekete macskát látott meg ezért halkan próbált meg a vizhez közelíteni hogy a macska ne vegye észre ~Érdekesen néz ki ez a macska, jobb lesz ha vigyázok vele egy kicsit.'gondolta majd a vízhez ért és szemét a macskán tartva lefetyelni kezdett.
|
Egy hatalmas sziklán üldögélt egy fekete macska. Vigyorgott magában. Gondolkodott valamin, vészesen gondolkodott.
~ Meow. Megölöm a vezért, oszt' ennyi. De ez túl egyszerű. Először kölyköket semmisítek meg,mikor senki se figyel, majd növendékeket tüntetek el, végül jöhet pár harcos. A vezér meg fog bolondulni, hogy nem tehet semmit. Aztán védtelen és ostoba lesz, nem fog vigyázni és meg fogom ölni. Idővel majd visszajönnek az eltűnt macskák. Nemes célért fognak meghalni, megtiszteltetés lesz nekik és ezt a tudtukkra adom. Szép terv, de még mindig nem tökéletes. Sajnálatos. Hogy lehetne tökéletes? Ez a kérdés, válasszatok! ~ elmélkedett magában. Maga elé nézett, látta a vízben a tükörképét. A hajdani, kétszemű éne nézett vissza rá. A fiatal, fürge és erős éne. Lehunyta a szemét. Újra erősnek érezte magát. A fájdalom bosszúvá cseperedett kicsiny szívében.
|
[16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
